Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójának szombati játéknapján a Claudio Ranieri által irányított AS Roma a SPAL otthonába látogatott…
Nem kellett sokat várni az AS Roma első vereségére Claudio Ranieri irányításával, amelyet a fővárosi alakulat a SPAL vendégeként szenvedett el. A hazai együttes a 22. percben Fares révén szerezte meg a vezetést, majd az első játékrészben több gól már nem is született, így a SPAL előnyből várhatta a folytatást. A fordulást követően Perotti büntetőjével gyorsan egalizált az AS Roma, de néhány minutummal később Petagna ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat, aki szintén tizenegyesből talált be. A Roma erre a gólra már nem tudott válaszolni, így Ranierivel már a második bajnoki meccsén vereséget szenvedtek a farkasok…
SPAL – AS Roma 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Fares(22.), Petagna(60., büntető) ill. Perotti(54., büntető)
Kiállítva: – ill. –
Korábban játszották:
Rendkívül gólzáporos mérkőzést játszott egymás ellen a Sassuolo és a Sampdoria, melyből végül utóbbi együttes került ki győztesen. A vezetést egy korábbi Sassuolo játékos, Defrel szerezte meg a genovai alakulat számára, majd az előnyt Quagliarella tudta növelni. A félidő végéhez közeledve Boga révén szépített a hazai gárda, ám Linetty gyorsan tett arról, hogy ismét kétgólos legyen a két csapat közötti különbség. A fordulást követően rögtön újból betalált a Sampdoria, a 46. percben Praet volt ezúttal eredményes. A 63. minutumban Duncan góljával szépített a Sassuolo, de a 72. percben Gabbiadini újfent háromgólosra növelte a Samp előnyét, aki emellett gyakorlatilag a találkozó sorsát is eldöntötte. A ráadásban Babacar révén még szerzett egy újabb találatot De Zerbi alakulata, de ennek különösebb jelentősége már természetesen nem volt.
Sassuolo – Sampdoria 3-5 (1-3)
Gólszerzők: Boga(38.), Duncan(63.), Babacar(90+2.) ill. Defrel(15.), Quagliarella(36.), Linetty(39.), Praet(46.), Gabbiadini(72.)
Kiállítva: – ill. –
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!