39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
A Juventus váratlan veresége után a vasárnap délutáni órákban további mérkőzéseket játszottak le az olasz bajnokság (Serie A) 28. fordulójában. Hazai közönség előtt lépett pályára a három pont begyűjtésének reményében a második helyezett Napoli, valamint az európai kupaindulásért hajtó Atalanta és Lazio együttese…
Az Európa-ligában a negyeddöntőbe jutó Napoli gárdája az olasz bajnokság folytatásában a mezőny második feléhez tartozó Udinese csapatát látta vendégül a kora esti órákban a San Paolóban. Remekül kezdődött a mérkőzés a hazaiak számára, hiszen az első játékrész derekára lendületes játékuk két gólt is ért, Callejón meglehetősen érdekes körülmények közt, egy aligha így tervezett, földre pattintott lövéssel vette be a Friuliani kapuját. Azonban Ospina kapus egy ütközés folyamán fejsérülést szenvedett, mely után folytatta a játékot, de az első félóra végeztével hat perc különbséggel két védhetőnek tűnő lövésből kapott gólt, így úgy tűnt, hogy a kolumbiai kapus még sincs túl jó állapotban, s nem sokkal a szünet előtt le is cserélték őt, miután nemes egyszerűséggel összeesett a pályán. A második félidőben a Napoli továbbra is fölényben játszott, az újból megszerzett kétgólos előnyt pedig még egyszer már nem engedték ki a kezükből, és biztosan tartották otthon a három pontot.
Napoli – Udinese 4-2 (2-2)
Gólszerzők: Younes (17.), Callejón (26.), Milik (57.), Mertens (70.) ill. Lasagna (30.), Fofana (36.)
A délutáni etap folyamán nem boldogult a sereghajtó Chievo csapatával az Európa-ligát üldöző Atalanta együttese, amely az első félidőben egy kontra végén hátrányba került, a másodikban pedig a jelentős mezőnyfölény ellenére mindössze egyetlen egyenlítő találatra volt képes Josip Ilicic jóvoltából, így értékes két pontot hullajtott el Gian Piero Gasperini együttese, amely jelenleg a hetedik helyen tanyázik.
Atalanta – Chievo 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Ilicic (55.) ill. Meggiorini (32.)
Nem kegyelmezett viszont ellenfelének a Lazio csapata, amely egy félidő alatt eldöntötte a maga fellépését az újonc Parma ellen. A házi gólkirály Immobile eltiltás miatti nélkülözése közben Luis Alberto két góllal lépett a csapat vezérévé, az egykori UEFA-kupa-győztes erejéből csupán egy becsületgólra futotta a Lazio kölcsönjátékosa révén, melyet nem mindennapi védelmi hiba előzött meg. A római gárda az Atalantával azonos pontszámmal, de egyel kevesebb mérkőzéssel áll a Serie A hatodik helyén.
Lazio – Parma 4-1 (4-0)
Gólszerzők: Marusic (22.), Luis Alberto (26., 38. – az elsőt büntetőből), Lulic (44.) ill. Sprocati (77.)
A hétvégi forduló alsóházi rangadóján az Empoli egy gól különbséggel felülmúlta az utolsó előtti helyezett Frosinone gárdáját, ezzel a kék-fehérek ismét bennmaradó helyre léptek a Bologna bánatára, egyúttal riválisukat közel lehetetlen helyzetbe sodorták, a vesztes fél hátránya ugyanis 10 fordulóval a vége előtt már 8 pontra nőtt mögöttük.
Empoli – Frosinone 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Caputo (20. – büntetőből), Pajac (38.) ill. Valzania (70.)
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…