Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Ahogyan arról beszámoltunk, Zinedine Zidane újra Keylor Navasnak adott lehetőséget bemutatkozó mérkőzésén a Real Madrid csapatában, azok után, hogy az előző két vezetőedző irányítása alatt jobbára Thibaut Courtois védett, és az általános vélekedés szerint a visszatérő francia szakember sokkal inkább a Costa ricai portásnak szavaz bizalmat, mintsem a belgának. De egy harmadik fél is szóba került…
Spanyol és angol lapok egybehangzóan megerősítették, hogy a Real Madrid csapatánál szóba került a Manchester United és a spanyol válogatott sztárkapusának, David de Gea leigazolása, akinek jelenlegi szerződése a következő idény végéig érvényes a “Vörös Ördögöknél”, és annak ellenére, hogy a MU vezetősége állítólag már hetek óta győzködi a klasszis portást a hosszabbításról, eleddig nem került megköttetésre az új megállapodás.
A Daily Record információi szerint Zinedine Zidane maga kérte a “blancók” vezetését, hogy próbálják meg szerződtetni a 28 éves hálóőrt, akivel a szabályok szerint jövő januártól a Realnak már lehetősége lesz előzetes megállapodást kötnie, amennyiben addig nem hosszabbít az Old Traffordon.
De Gea 2011-ben az Atlético Madridtól igazolt a Manchester Unitedhez, akkori szigetországi kapusok közti rekordösszegért, mintegy 18.9 millió font ellenében, és vette át a hatalmas a csapat gólvonala előtt, helye azóta is megkérdőjelezhetetlen a MU összeállításának kezdetekor. Neve már nem először merült fel a “királyi gárdánál”, Zidane korábbi munkavállalása alatt is szívesen látta volna a csapatnál a spanyol válogatott klasszisát.
Vajon a következő hadjárat sikerrel járhat a megszerzésére?!
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…