Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Szörnyű esemény árnyékolta be a Napoli 4-2-es győzelmét az Udinese ellen vasárnap, mivel a hazaiak hálóőre, David Ospina a meccs közben összeesett, és hordágyon kellett levinni a pályáról. A kapus most feleségével üzent a szurkolóknak.
Forrás: givemesport.com
A Napoli – Udinese olasz bajnoki mérkőzés első félidejében a vendégek játékosa, Ignacio Pussetto már nem tudta átugrani a kapujából kivetődő David Ospinát, és véletlenül fejbe rúgta. A kapust ezt követően percekig ápolták, és egy kötést is kapott a fejére, de folytatta a játékot. Nem sokkal később azonban Ospina összeesett, és egy időre az eszméletét is elvesztette. A játékost sokáig a pályán ápolták, de később hordágyon vitték le lélegeztetve, majd kórházba szállították, ahol egy CT-vizsgálat után kiderült, hogy valóban fejsérülést szenvedett a kolumbiai kapus.
Ospina felesége ma az Instagramon azonban üzent a szurkolóknak, hogy férje már jól van, és egy igazán aranyos képet is posztolt arról, hogy Ospina bekötött fejjel fekszik az ágyban gyerekeivel a karjában.
„Elmondhatom, hogy David sokkal jobban van. Már otthon vagyunk, meg is nyugodtunk kicist, és mot várjuk, hogy teljesen elmúljon az ijedtség.”
A bejegyzés megtekintése az InstagramonAdministradora De Empresas📝 (@jesysterling) által megosztott bejegyzés,
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…