Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Nagyon optimista a brazil válogatott és a Milan jövőjét illetően a két gárda korábbi frontembere, a világbajnok Kaká. A volt középpályás a visszavonulása óta meglehetősen csendes életet él, azonban a minap egy nagyon érdekes párhuzamra hívta fel a figyelmet.
A Milannal eltöltött időszakában egy korszakos csapat vezéregyénisége volt Kaká, aki alighanem kissé fájdalommal láthatja, hogy a mai utódok nem éppen a korábbi fényben tündökölnek. A Milan legfőbb idei küldetése a Bajnokok Ligáját érő első négy hely valamelyikének elérése az olasz bajnokságban. Ebben a célban nagy segítségére van a csapatnak a két, januárban igazolt tehetség: Piatek és Paqueta. Utóbbi ma is ott van a brazil válogatott keretében, akik a tavalyi világbajnoki résztvevő Panamával mérik össze az erejüket.
Kaká a mai meccs apropóján nyilatkozott a Sky Sports-nak, kifejtve abbéli véleményét, hogy mind a Milan, mind a „Selecao” jövőbeni sikereinek letéteményese lehet a 22 esztendős Paqueta:
„Ez a Milan és a Brazília közti kapcsolat gyönyörű. Paqueta Brazíliában nőtt fel, a Flamengoban játszott. Most pedig a „Piros-feketéknél” van. Meg fogja csinálni, hogy nagyszerű történelmet írjon. Azt hiszem készen áll arra, hogy bizonyítson a pályán. Készen áll a válogatottra is, játékban kell lenni, hiszen nagyon jó a technikája. Gattuso sokat segített neki, hogy növelje a tudatosságát.”
– fényezte kései utódját, Kaká.
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…