Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Egy kissé tartalékos Arsenal lépett pályára ma délután az Everton otthonában. A londoniak már készülnek a Napoli elleni Európa-liga párharcra, ám kétségtelen, hogy a sokkal fontosabb bajnoki versenyfutásuk ma jelentős gödörbe került.
Tény, ami tény, az Arsenal idén sem a bajnoki elsőségért harcol. Az „Ágyúsok” egészen konkrétan a Premier League harmadik, vagy negyedik pozíciójára hajtanak, amely helyezések Bajnokok Ligája szereplést jelentenének ősztől. A várakozások, és a korábbi összecsapásaik ellenére a mai mérkőzés végül nem hozott gól esőt Liverpoolban. A találkozó egyetlen gólját a már-már klublegendának számító, korábbi válogatott Phil Jagielka szerezte. A 37. életévében járó védő Michael Keane-t helyettesítette.
Az Arsenalban többek között a pályán volt Mesut Özil és Alexandre Lacazette is, de a frontemberek közül Aaron Ramsey és Pierre-Emerick Aubameyang is a padon kezdett. Igaz, utóbbi kettő a szünet után már be is lett cserélve. Ugyanis Unai Emery menedzser úgy próbálta felrázni csapatát, hogy őket hozta be, a teljesen ötlettelen csapatába.
Azonban a sztárok bevetése sem okozott gyökeres változást a meccs képében. Az Everton támadásai több veszélyt hordoztak, miközben hátul Marco Silva tanítványai remekül összezártak, ahányszor csak egy kicist is megmozdult a fantázia az Arsenal támadóiban.
Everton – Arsenal 1:0 (0:0)
G: Jagielka (10.), ill. –
A vereség ellenére az Arsenal még mindig a negyedik helyen áll, ám a hátralévő fordulókban kíméletlen csata vár rájuk a BL-indulásért. Az Everton megerősítette pozícióját a felsőházban.
Jagielka gólja:
https://www.youtube.com/watch?v=0NS99B7ltLI
A bajnokság állása:
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…