Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Az elnök szerint nem csupán Messi jobb Neymarnál!

Az FC Barcelona első embere, Josep Maria Bartomeu nem csupán Lionel Messi jövőjéről beszélt a minap. 

(Kép: goal.com)

A katalán sportvezető tett egy nagyon is hangzatos kijelentést.

“Ahogy már mondtam A Neymarért kapott pénzt Coutinho és Dembelé megvételére fordítottuk, akikkel komoly terveink voltak/vannak.” – Kezdte felvezetésül Bartomeu, aki hétfőn a spanyol országos televízió, a TVE adásában adott interjút.

“Coutinho nagyszerű játékos, aki csak jobb és jobb lesz. Nem könnyű a Barcában játszani. Láthattuk nála is, hogy nehezebben illeszkedett be. Úgy érzem, mostanra megtalálta önmagát, az edzője bizalmát is élvezi, mi pedig sokat várunk tőle!” – Folytatta a presidente, utalva arra is, hogy a brazil középpályás maradni fog a klubnál: “Coutinho velünk lesz a következő idényben is, folytatni fogja, amit elkezdett. Ő egy olyan játékos, aki képes a különbséget jelenteni, a Barcának pedig szüksége van ilyen futballistára.”

Bartomeu ezt követően állt elő a következő, kétségkívül hangzatos mondatával. “Itt van Dembelét, aki szerintem magasabb szintet képvisel, mint Neymar. Megítélésem szerint sokkal jobb játékos Neymarnál, ráadásul teljesen beilleszkedett.” – Így Bartomeu, aki beszélt még az Ajaxtól megvett Frnekie de Jongról, és egy-két érdekes Barcával kapcsolatos átigazolási hírről.

De Jong megvételét a nyárra terveztük, viszont sokan, elég komolyan érdeklődtek az Ajaxnál, így lépnünk kellett. Örülünk, hogy sikerült őt átigazolnunk. Nagyon jó a kapcsolatunk az Ajax-szal… De ettől még nem tudom megmondani, hogy mi lesz Mathijs De Ligt-tel. Úgy tűnik, elérhető lesz a piacon, illeszkedne is a csapatunkba. Az Ajax politikáját ismerve, el fogják adni őt, ugyanakkor mi még csak nem is érdeklődtünk De Ligt felől. Az edzőnkkel is meg kell vitatnunk egy ilyen átigazolást, meglátjuk mi történik majd.” – Fejtette ki véleményét a katalánok elnöke, aki kijelentette azt is, hogy Antoine “Griezmann átigazolása már nincs napirenden” a Camp Nouban.