Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
Különlegesen alakult meccsvolt ez a tegnapi a bajnoki címre hajtó Liverpool számára. Két rekorddal kapcsolatos élménynek is örülhettek az Anfieldre kilátogatók, plusz visszatért bő egy éves kihagyás után Alex Oxlaide-Chamberlain is a pályára. Persze a legfontosabb a győzelem volt.
A Liverpool megsemmisítő magabiztossággal verte meg, a már hetekkel ezelőtt kiesett Huddersfieldet. Naby Keita már a 15. másodpercben beköszönt, ez pedig rekordgyors gól a ’Pool Premier League históriájában. Mo Salah duplázni tudott(akárcsak Mané, akivel együtt vezetik a góllövőlistát), így száz liverpooli tétmeccs alatt hatvankilenc alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, ez pedig rekordbeállításnak számít a „Vörösöknél”.
Liverpool – Huddersfield Town 5:0 (3:0)
G: Keity (1.), Mané (23., 66.), Salah (45+1., 83.), ill. –
A „Terriereknek” nem sok beleszólása volt a meccs folyásába, hozták a tőlük várható szintet. A Liverpool sikere hatalmas terhet, győzelmi kényszert helyezett a Manchester Cityre, amely csak vasárnap lép pályára a Burnley otthonában.
A liverpooli ötös:
https://www.youtube.com/watch?v=syeXKHw4nNY
A bajnokság állása:
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…