Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
A dán válogatott játékos meglepett mindenkit az egyik megemlített névvel, talán maga a szóban forgó hálóőr is meglepődik, ha tudomására jut.
Kasper Schmeichel megnevezte azt a három kapust, akik szerinte a legjobbak a világon. A 32 éves hálóőr a Manchester City – Leicester City bajnoki mérkőzés előtti nyilatkozatában tért ki erre a kérdésre. Az egyik portás aktuális riválisa Ederson Moraes, ami igencsak meglepő lehet, hisz De Gea vagy Alisson Becker például kimaradt a sorból. A másik két személy pedig a Barcelona kapusa Marc-André Ter Stegen, és az Atlético Madrid hálóőre Jan Oblak.
“Azt mondanám, hogy Ederson, Marc-André ter Stegen, és Jan Oblak számomra a világ három legjobb kapusa. És nem csak jelen pillanatban, hanem régóta őket tartom annak” – felelte a dán kapus az újságírók kérdésére.
A Manchester City – Leicester City bajnoki találkozót ma este rendezik 21 órakor. A vendégek számára már tét nélküli a találkozó, azonban a Liverpool egykori edzője, Brendan Rogers a vezetőedző, ő pedig nem titkolja, hogy a vörösöket szeretné a trónon látni, ebből kifolyólag csapata az utolsó pillanatig küzdeni fog Pep Guardiola együttese ellen.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”