A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Az Európa-liga döntőjébe jutott Arsenal hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy örmény játékosuk, Henrikh Mkhitaryan nem lesz ott a fináléban.
Forrás: arsenal.com
Eddig még nem volt hivatalos, de az Arsenal most bejelentette, hogy nem lesz ott az Európa-liga fináléjában örmény középpályásuk, Henrikh Mkhitaryan. Az ok politikai, mivel a finálét Azerbajdzsánban, Bakuban rendezik, akik nagyon rossz kapcsolatban állnak a játékos hazájával, Örményországgal, így az angol klub meg akarja előzni, hogy az azeri közönség kiszemelje magának Mkhitryant, illetve a játékos megsértésén kívül azt sem akarja, hogy megzavarják a mérkőzést is.
A közleményében az Arsenal tudatta, hogy azután jutottak erre döntésre, miután minden lehetőséget megvizsgáltak, és beszéltek a játékossal és annak családjával. Emellett írtak az UEFA-nak is, hogy kifejezzék aggodalmukat a helyzettel kapcsolatban, főleg, hogy Mkhitaryan az egyik kulcsjátékosuk volt az Európa-liga szezonjukban, és most a legfontosabb meccsükön egy ilyen ok miatt nem lehet ott velük.
"We're very disappointed to announce that @HenrikhMkh will not be travelling with the squad for our #UELfinal against Chelsea."
Full statement 👇
— Arsenal FC (@Arsenal) 2019. május 21.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…