Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A német másodosztályú bajnokságban szereplő Hamburger SV a hivatalos honlapján jelentette be, hogy nyáron Dieter Hecking veszi át a csapat irányítását.
A kikötővárosi alakulat nemrég köszönte meg Hannes Wolf tréner munkáját, akivel nem sikerült kiharcolni a feljutást, sőt az osztályozót sem. Az 54 esztendős Hecking a mögöttünk álló szezonokban a Borussia Mönchengladbach kispadján ült, júniusban lejáró szerződését azonban nem hosszabbította meg a klub.
A viszonylag tapasztaltnak nevezhető szakember korábban élvonalbeli ezüstérmes volt a VfL Wolfsburg együttesével, ráadásul a Német Kupát és a Német Szuperkupát is elhódította a csapattal.
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU