39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Négy szezon után idén nyáron elhagyja a Napoli csapatát az olasz bajnokság (Serie A) aktuális második helyezettjének megbízható hátvédje, mindezt ő maga jelentette ki, és még ismertette is döntésének körülményeit…
A Napoli 25 esztendős albán szélsővédője, Elseid Hysaj a minap a Digitalb érdeklődésére árulta el, hogy négy év után elhagyja a dél-olasz együttest:
“Készen állok az új kihívásra, úgy érzem, hogy megrekedtem egy bizonyos szinten, és csak a környezetváltás segíthet most rajtam. Olyan fajta ember vagyok, aki nem szeret túl hosszú ideig leragadni egy helyen, négy év után eljött a váltás ideje. Új országra, új emberekre, új impulzusra van szükségem, hogy képes legyek megújulni, remélhetőleg megfelelő csapatot fogok találni számomra.”
Hysaj 2012-től az egészen az előző évad végéig Maurizio Sarri játékosa volt, aki a korábbi hírek szerint a Chelsea-nél is szívesen látná őt. Ráadásul elnyűhetetlen alapember volt posztján már az Empoli (2012-2015) és a Napoli (2015-2017) csapatánál is. Az albán bekk összesen 173 alkalommal húzhatta magára az azúrkék egyesület szerelését.
Az eddig kiszivárgott lapinformációk szerint a londoni “Kékek” mellett leginkább a Juventus és az Atlético Madrid látná szívesen soraiban Hysajt.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…