Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Várható volt, hogy a csapat meghosszabbítja kontraktusát a szakembernek, hiszen elképesztő szezont futott a holland csapat az irányítása alatt.
Az Ajax hivatalos oldalán jelentette be csütörtökön, hogy szerződést hosszabbítottak Erik ten Haggal. Az új kontraktusa 2022-ig szól a 49 éves edzőnek az amszterdami csapattal. A holland szakember 2017-ben érkezett az Utrecht csapatától, és első sikertelen éve után a második szezon valami elképesztőre sikeredett, hiszen megnyerték a holland bajnokság és kupát, valamint a Bajnokok Ligájában egészen az elődöntőig meneteltek, ahol nem sokon múlott a fináléba jutás.
Ten Hag a következő idénytől más játékosokból gazdálkodhat, hiszen az Ajax kerete kissé átalakul, ugyanis az alapemberek közül Frenkie de Jong a Barcelonába igazolt, Matthijs de Ligtnél már csak az a kérdés melyik csapatba szerződik a kérői közül, de David Neres, Van de Beek, Hakim Ziyech, és Dusan Tadic is sok csapat kívánságlistáján szerepel.
We don’t stop building. 🧩
Ten Hag -> 2️⃣0️⃣2️⃣2️⃣#ForTheFuture
— AFC Ajax (@AFCAjax) 2019. június 20.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…