Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
Az angol élvonalban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy szerződtette az Olympique Lyon középpályását, Tanguy Ndombelét…
Jack Clarke leigazolása után Tanguy Ndombelé érkezését is bejelentette a Tottenham Hotspur. A londoni alakulat klubrekordot jelentő összegért szerződtette le a francia válogatott középpályást. A Spurs 60 millió euró ellenében kaparintotta meg Ndombelé játékjogát az Olympique Lyontól, ez az összeg pedig bizonyos feltételek teljesülése esetén további 10 millió euróval növekedhet. A francia futballista egyébként 2025-ig szóló szerződést írt alá…
Tanguy Ndombelé tehát két szezont követően elhagyta az Olympique Lyont. A neves francia csapatnál jó néhány klub figyelmét felhívta magára. Ebből kifolyólag tehát gyakorlatilag idők kérdése volt, mikor csap le rá egy másik együttes. Ndombelé minden sorozatot egybe véve 96 mérkőzésen lépett pályára a Lyon színeiben…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…