Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Tegnap a várakozások szerint győzte le az FC Barcelona a japán testvércsapatát, a volt Barca-kedvenceket felvonultató Vissel Kobét. A katalánoktól többek között pályára lépett a két új nyári igazolás, Antoine Griezmann és Frenkie De Jong is.
Ugyan Griezmann és De Jong sem nyújtott kimagaslót, az Andrés Iniestat, David Villat és Sergi Sampert is felvonultató Kobe ellen, de vezetőedzőjük elégedett volt teljesítményükkel. Természetesen Ernesto Valverde tisztában van vele, hogy ezzel az elképesztően megerősített kerettel az új szezonban robbantania kell. Magyarán már nem lesz elég a bajnoki cím, 2015 után újra a Camp Nou-ba kell kerülnie a Bajnokok Ligája trófeájának is. Ehhez pedig fontos a bizalom, még ha egyelőre nem is igazán találják a helyüket az új fiúk:
„Jó játékosok mindig megértik egymást a pályán. Reméljük, hogy minden működni fog. Az igazság az, hogy Griezmann sok dolgot adhat majd nekünk, előre és hátra játékban is. Nagyon gyors labdával és mindig felfelé néz. De Jongot ezen alkalommal megpróbáltam középen is játszatni, mert mindent látni akarok tőle.”
– elemezte játékosai helyzetét, a sokat kritizált tréner.
A Barcelona következő mérkőzése a felkészülés jegyében, az Arsenal ellen lesz. Az időpont augusztus 4. lesz.
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…