Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Habár a játékos kijelentette, hogy nem szeretne távozni a Real Madridból, most mégis úgy tűnik, hogy új csapatnál kezdi meg a szezont Mariano Diaz.
Forrás: onzemondial.com
Spanyol sajtóértesülések szerint az AS Monaco vezetőedzője, Leonardo Jardim közölte a klub vezetőségével, hogy mindenképpen igazolják le a Real Madridból Mariano Diazt, és a hírek szerint mindent meg fognak tenni azért, hogy teljesítsék is a tréner kívánságát. Ehhez egy olyan ajánlatot szeretnének tenni a támadónak, hogy azt ne tudja visszautasítani, mivel Mariano korábban kijelentette, hogy harcolni szeretne a helyéért a madridi csapatban. A játékosnak nem lenne ismeretlen terep a francia bajnokság, hiszen a 2017/18-as idényben a Lyon játékosa volt.
Mindazonáltal úgy tűnik, hogy Zinedine Zidane-nak nincsenek tervei a dominikai születésű csatárral, főleg, hogy a nyáron 60 millió euróért leigazolták Luka Jovicot is.
Marianót tavaly nyáron vásárolta vissza a Real Madrid a Lyontól 20 millió euróért, viszont nem kapott sok lehetőséget egyik edzőtől sem: összesen 22 tétmeccsen lépett pályára, de mindössze 746 percet játszott.
Érkezők: Eden Hazard (Chelsea – 100 millió) Luka Jovic (Eintracht Frankfurt – 60 millió), Éder Militao (FC Porto – 50 millió), Ferland Mendy (Lyon – 48 millió), Rodrygo (FC Santos – 45 millió)
Távozók: Mateo Kovacic (Chelsea – 45 millió), Marcos Llorente (Atlético Madrid – 40 millió), Dani Ceballos(Arsenal – kölcsönbe), Sergio Reguilón (Sevilla – kölcsönbe), Martin Ödegaard (Sociedad – kölcsönbe), Theo Hernández (AC Milan – 20 millió), Jesús Vallejo (Wolverhampton – kölcsönbe)
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…