A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
A korábbi híreknek megfelelően, egyre inkább úgy tűnik, hogy az FC Barcelona csapata valóban leigazolhatja a Real Betis rendkívül tehetséges bekkjét, és a katalánok játékoskerete újabb labdarúgóval gyarapodhat a 2019-2020-as szezonra…
A Mundo Deportivo megerősítette, hogy a Real Betis és az FC Barcelona elöljárói egyezségre jutottak egymással Junior Firpo klubváltását illetően, és a tehetséges bekk akár már a mai napon áteshet a szerződtetése előtti kötelező orvosi vizsgálatokon a katalánoknál.
A spanyol forrás információi szerint a transzfer értéke nagyjából 25 millió euró körül mozoghat, és a Barca nem titkoltan a balhátvéd poszton egyeduralkodó Jordi Alba mellé szeretett volna hozni egy váltótársat, aki később akár a stafétát is átveheti a saját nevelésű bekktől.
A dominikai származású hátvéd az elmúlt másfél évben 43 tétmérkőzést játszott a Betis színeiben, és a 2018-2019-es idényben nyújtott teljesítményének köszönhetően sokan a spanyol bajnokság (La Liga) legjobb fiatal védői között kezdték el emlegetni, amely fényében abszolút nem számít meglepetésnek az egyre inkább fokozódó érdeklődés iránta.
Érkezők: Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió)
Távozók: Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Jeison Murillo (Sampdoria – 12 millió) Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen)
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…