Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A PAOK legyőzése után nyilatkozott a sajtónak jövőjéről a Real Madrid holland kiszemeltje Donny Van de Beek.
(forrás: marca.com)
Hatalmas küzdelmek árán sikerült legyőznie az Ajax együttesének a PAOK gárdáját a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, ahol a holland csapat hátrányból állította be a 3-2-es végeredményt.
A mérkőzés után természetesen nem maradt el az Ajax edzőjének kifaggatása sem, a sajtó mindent meg akart tudni a 22 éves holland középpályás, Donny van de Beek jövőjével kapcsolatban.
Erik ten Hag szerint a játékos mindenképp maradni fog, különben már hallott volna az ellenkezőjéről az Ajax direktorától, Marc Overmarstól.
Donny van de Beek pedig a következőket mondta a kérdésekre reagálva:
“Semmi sem biztos még, de nagy az esélye, hogy maradok még egy évet. Bárhogy is történjen a Real Madrid és az Ajax is két olyan fantasztikus klub, ahol szívesen játszom. Nincs okom a panaszkodásra”
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…