Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Az európai Szuperkupa döntőjében kulcsfontosságú pillanatban tizenegyest hárító, ezzel csapatának a trófeát is megnyerő Adrián kapussal érthetően madarat lehetett volna fogatni a lefújást követően.
(Kép: as.com)
Óriásit fordult a világ pár nap alatt a veterán spanyol hálóőrrel. A 32 esztendős játékos számára nemrég még az is kérdéses volt, hogy vajon talál-e magának csapatot a szezonrajtra (…) Szerda este viszont már a Liverpoollal nyerte meg az európai Szuperkupát.
Az Alisson sérülése miatt előtérbe lépő korábbi West Ham-játékos bár összehozott egy tizenegyest a Chelsea második gólja előtt, igazi hőssé vált, miután hárította Tammy Abraham tizenegyesét, eldöntve a kupa sorsát.
Az igazi mesébe illő forgatókönyv pedig ott jött el Adrián számára, hogy ez volt karrierje első komoly trófeája – Aminek értelemszerűen nagyon, de nagyon örült a rutinos kapus.
“Tudtam, hogy Abraham szereti az ő szempontjából jobbra lőni a büntetőket. Így hát elindultam arra, és mint kiderült jól döntöttem.” – Kezdte meccs utáni nyilatkozatát a a spanyol, aki szerint az, hogy nem mozdulhat előre egy kapus a gólvonalról, minden hálóőr helyzetét megnehezíti a tizenegyeseknél, és még inkább maximális koncentrációt igényel. “Igazán kemény egy helyzet!” – Tette még hozzá az előbbihez Adrián, majd következhettek az őszinte érzések.
“Fantasztikus, csodálatos érzés megnyerni a trófeát! Az nem kifejezés, hogy boldog vagyok… Legalább duplán boldognak érzem magam! Büszke vagyok a csapatra, a szurkolóinkra, akik végig támogattak bennünket. Egyáltalán nem volt könnyű számomra ez a pár nap, hiszen pénteken még a padról beszállva debütáltam az Anfielden, most pedig kezdőként védhettem egy ilyen meccsen. Ahogy nekem is, a csapatnak is készen kell állnia arra, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen. Azért jöttem ide, hogy bebizonyítsam, képes vagyok helytállni ezen a szinten is, talán ez ma sikerült!” – Így az egészen pontosan 10 nap alatt hőssé váló kapus (augusztus 5-től a Liverpool játékosa – a szerk.).
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…