Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
Az olasz Fiorentina sportigazgatója, Daniele Pradé biztos benne, hogy a 24 esztendős játékos az elkövetkezendő napokban aláír a Real Madridhoz.
(Kép: as.com)
Pradé a Corriere dello Sport-nak nyilatkozott, mondván, hogy első kézből tudja, hogy a Sporting el fogja adni legjobbját a blancóknak, mégpedig 70 millió euróért.
A sportigazgató állítása szerint az elmúlt napokban kapcsolatban állt a Sportinggal, hiszen Firenzébe akarta csábítani a portugál fővárosból Raphinhát, ám a lisszaboniak közölték vele, hogy a 22 esztendős szélső nem eladó.
“A Sporting befejezettnek tekinti az átigazolásokat. A klub már nem lesz aktív az átigazolási piacon, és ezt közölték velem is. Ennek az is az oka, hogy Bruno Fernandest el fogják adni a Real Madridnak, 70 millió euróért, de több játékost már nem engednek el.” – Fogalmazott Pradé, akinek ha igaza van, akkor az elkövetkezendő pár napban felgyorsulhatnak az események a Real Madriddal amúgy is emlegetett Bruno Fernandes körül.
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…