A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Tammy Abraham hosszabbítását követően újabb tehetséges angol fiatal, ezúttal Callum Hudson-Odoi hosszabbított a Chelsea együttesével.
(forrás: telegraph.co.uk)
A fiatal angol támadó, Callum Hudson-Odoi (az angol sajtóban csak simán CHO) 5 évre, 2024 nyaráig hosszabbított a londoni kékekkel, fizetését tekintve pedig bekerült a legjobban kereső tinédzserek körébe, ugyanis a Chelsea egészen brutális, heti 120 ezer fontos heti fizetéssel jutalmazta tehetséges játékosának hűségét.
Mint arról a nyáron többször beszámoltunk, a fiatal angol tehetség a tavalyi év folyamán keveselte a Chelsea által nyújtott játékpercek mennyiségét, ezért az átigazolási szezon folyamán többször is szóba jött a váltása a Bayern München együtteséhez. Frank Lampard azonban biztosította játékosát bizalmáról, melyet honfitársai, Mason Mount és Tammy Abraham is élvezhet.
CHO hosszú sérülését követően, a hétvége folyamán térhet vissza a Chelsea felnőtt keretébe.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…