Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Fernando Santos portugál szövetségi kapitány megnevezte azt a 25 játékost, akikkel nekivág az Európa-bajnokság következő selejtezőkörének.
A regnáló Európa-bajnok is bejelentette a keretét a következő selejtezőkörre. Az alapemberek és természetesen Cristiano Ronaldo is mind meghívást kaptak Fernando Santos szövetségi kapitánytól, az előző kerethez képest viszont most ott lesz a Leicester védője, Ricardo Pereirra, illetve ismét válogatott mérkőzésen szerepelhet az idén az Eintracht Frankfurban játszó André Silva is.
Kimaradt azonban a keretből a Manchester City nyári igazolása, Joao Cancelo, aki amióta csatakozott az angol klubhoz, mindössze 2-2 meccset játszott a bajnokságban és a BL-ben, de csak egyszer játszotta végig a 90 percet. Ugyanígy nem kapott meghívót Renato Sanches sem.
Portugália nem kezdte jól a selejtezőket, hiszen két döntetlennek nyitott, azóta viszont már feljöttek a B-csoport második helyére úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak az ellenfeleiknél.
Cristiano Ronaldóék október 11-én játszanak Luxemburg ellen a lisszaboni José Alvalade stadionban, majd október 14-én Kijevbe utaznak, hogy megmérkőzzenek a jelenlegi csoportelső Ukrajnával.
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…