Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Didier Deschamps a francia válogatott legújabb kori sikerkapitánya. A játékosként, és tavaly óta már edzőként is világbajnok szakember a francia válogatott történetének talán legvitatottabb alakjáról volt ismét nyilatkozni.
Ez a vitatott alak pedig nem más, mint az elmúlt évek talán legsikeresebb francia játékosa, Karim Benzema. A Real Madriddal igazi trófeahalmozóvá vált csatár ugyan soha nem tartozott a világ legjobb öt csatára közé, ám tudása simán elég lenne minimum a válogatott kerettagságához.
Azonban egy pár évvel ezelőtti, bíróságra is eljutott zsarolási botrány méltatlanná tette a közvélemény, és legfőképp Deschamps szemében a további címeres mezes szereplésre Benzemát. Az eset óta többször is felvetődött a kérdés, hogy van-e még lehetősége a mára már 32 esztendős sztárnak a visszatérésre. Erre legutóbb épp a minap került sor újfent:
„Ez egy sportdöntés, azt hiszem, hogy a visszatérése nem lenne jó a nemzeti csapat számára. Ez egy olyan dolog, amiről azt gondolom, hogy a legjobb a francia válogatott, és a mez számára. Ennyi.”
– zárta rövidre a témát, a szövetségi kapitány.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…