Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
A portugál sportnapilap, az A Bola mai híradása szerint a LaLiga címvédő és listavezető FC Barcelona készen áll arra, hogy a következő naptári évbe lépve meghosszabbítsa két kulcsjátékosa szerződését is.
Állítólag a Barcelona vezetősége, illetve illetékesei már minden megegyeztek, így valóban zöld utat kapott Marc-André ter Stegen, és Nélson Semedo aktuális kontraktusának megújítása. A dolog abban az értelemben ráérős, hogy mindkét labdarúgónak 2022. nyaráig érvényes a megállapodása a klubbal. A német kapus még 2014-ban igazolt a Barcához, és lett szép lassan a világ egyik legjobbja a posztján. A 27 esztendős portás legutóbb 2017-ben kapott új szerződést a klubtól, így alighanem tekintélyes fizetésemelés is vár rá jövőre.
A portugál válogatott Semedo két évvel ezelőtt igazolt a Benfica együttesétől a katalán fővárosba. A 26. születésnapjára készülő jobbhátvéd mostanra kihagyhatatlan az Ernesto Valverde által összerakott kezdőcsapatból, még ha nem is igazán tekinthető világklasszisnak. Ő is komoly fizetésemelésre számíthat az idény vége felé.
Az idény vége felé, ugyanis az A Bola szerint tavasznál előbb nem kezdődnek meg a hivatalos tárgyalások a felek között, lévén egyik játékos sem kíván távozni a Camp Nou-ból, így a klubnak nem kell tartania esetleges kérőktől sem.
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…