39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
A walesi válogatott már az azerbajdzsáni Európa-bajnoki selejtező helyszínén tartózkodik. A brit gárdának pedig holnap nyernie kell a házigazdák ellen, hogy maradjon matematikai esélye az Eb részvételre. Aztán pedig meg kell verniük minket is kedden.
Vitathatatlan, hogy Wales sokkal nevesebb játékosokkal állhat ki, mint az azeriek. Elég csak Gareth Bale-re, vagy Aaron Ramsey-re gondolni. Előbbi 2013 óta a Real Madrid játékosa. A korábban a Tottenhamben feltűnő szélső az első Zidane-érában élte fénykorát Madridban, ám manapság igencsak peremeberré silányult.
A 30 esztendős korára rendkívül sérülékeny Bale ellen a saját klubjának szurkolói is tüntettek, azonban még mindig a Real játékosa. Még ha egyre kevesebb játékpercet is kap legendás edzőjétől. Talán ezek a tüskék is segítették abban, hogy egy rendkívül hazafias nyilatkozatot tegyen ma délután, az Azerbajdzsán – Wales meccset felvezető mai sajtótájékoztatón.
„Nyilvánvaló, hogy nagyobb örömömre szolgál, ha a walesi válogatottban játszhatok, mint a Madriddal. 17 éves korom óta ismerem a legtöbb csapattársam. Ez olyan, mintha egy vasárnap a parkban játszanák a barátaimmal. Ez normális. Itt beszélhetem a saját nyelvemet, és jobban is érzem magam. Persze ez nem változtat semmin, mert bárhol is legyek, mindig a száz százalékot adom ki magamból. Ha ezen a héten kellene pályára lépnem a Real Madridban, készen állnék a játékra. Talán nem tűnik megfelelőnek az időpont, de csak véletlen egybeesés, hogy éppen tudtam csatlakozni a nemzeti csapathoz…”.
Gareth Bale október eleje óta nem játszott, így a Real Madrid utolsó hat tétmeccséről is lemaradt.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…