Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Miközben az előző klubjainál, de főként említésre méltóan a Manchester Unitednél megbukott, most mégis visszatérhet egykori sikerei helyszínére David Moyes. A skót menedzser 2018. tavaszi, West Hamtől való távozása óta munkanélküli a futball világában.
Ám ez a tétlenség hamarosan véget érhet, ugyanis könnyen lehet, hogy a napokban megüresedik az Everton kispadja. Marco Silva a Premier League-ben sokkal többre hivatott gárdával szenved, és csak éppen a kiesőzóna felett egyensúlyoz. A spanyol szakember állítólag eddig is csak azért maradhatott a Goodison Parkban, mert nem találtak megfelelő utódot a kispadra.
Úgy tudjuk, hogy a klubot 2002 és 2013 között irányító Moyes is hajlik a visszatérésre, ami morális szempontból a legjobbkor jöhetne, lévén a „Toffees” hétvégén arcpirító pofonba szaladt bele hazai pályán: az utolsó Norwichtól kaptak ki.
Érdekesség, hogy bár az 56 éves Moyes már hat esztendeje, hogy elhagyta az Evertont, a klubot két olyan játékos szolgálja, akit a skót is edzett a klubnál: a csapatkapitány Seamus Coleman, és a veterán Leighton Baines.
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”