Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A Barcelona a Dortmund legyőzésével megnyerte BL-csoportját, a találkozót azonban egy újabb sérülés némileg beárnyékolta a katalánok részéről…
Az első félidő derekánál ugyanis sérülése miatt Ousmane Dembélé idő előtt a lecserélés sorsára jutott, miután a 22 éves játékos rosszul fogott talajt, majd fájdalmas arccal ült le a gyepre és levette mindkét cipőjét, végül a csere mellett döntöttek és Griezmann állt a helyére. Dembélé könnyezve hagyta el a pályát, a Barcelona későbbi közleménye szerint combsérülést szenvedett.
A Transfermarkt adatai szerint ez már a nyolcadik sérülése, amióta a Barcelonánál van. Csak ebben a szezonban 38 napot kellett kihagynia, és egyelőre nem tudni, ezúttal milyen hosszú pihenő vár rá.
A szertelen tehetség az idei szezonban mindössze öt bajnokin és négy BL-meccsen tudott csapata rendelkezésére állni, és csupán egyetlen találat fűződött a nevéhez.
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”