Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Az olasz szakember alatt inog a kispad, ugyanis korántsem úgy teljesít a csapat a bajnokságban, ahogy az elvárható lenne.
Carlo Ancelotti hamarosan távozhat a Napoli kispadjáról, legalábbis az olasz sportsajtó szerint. A nápolyi gárda az idei szezonban alul teljesít a vártakhoz képest a bajnokságban és emiatt meneszthetik a 60 éves menedzsert, hiába a Bajnokok Ligájában a csoport elsőség, ahol a tavalyi győztes Liverpoolt utasítja egyelőre maga mögé a Napoli. A klub elnöke, Aurelio De Laurentiis is elégedetlen a csapat idei szereplésével és már konkrét személyeket is kinézett Ancelotti pótlására, olasz sajtóhírek szerint.
A Corriere dello Sport és a Sky Sport Italia úgy tudja, hogy három szakember van a kalapban a Napoli tulajdonosánál. Ez a három tréner pedig Massimiliano Allegri, Gennaro Gattuso és Luciano Spalletti. Ancelotti sorsát az előbb említett lapok szerint a múlt hétvégi, Bologna ellen hazai pályán elszenvedett vereséget követően pecsételődött meg.
Az elmúlt hetek híresztelései alapján azonban nem maradna munka nélkül Carlo Ancelotti, hiszen Paolo Maldini visszaszeretné csábítani az AC Milanhoz, de az Arsenal is szívesen látná a frissen menesztett Unai Emery helyén.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…