A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A Marca teljesen meglepő módon úgy tudta szóra bírni Lionel Messit, hogy az argentin aranylabda-halmozó teljes nyíltsággal vállalta fel véleményét a Real Madrid szurkolóival kapcsolatban.
Ma már megidéztük Leo Messi Marcának adott interjúját, amelyből most ismét egy kis szemezgetést ajánlunk olvasóinknak. Ha a kritika szót nehezen is tudnánk ráaggatni Messi szavaira, az argentin csillag nem éppen dicsérettel illeti a Real Madrid szurkolóit. Zinedine Zidane az első éráját három Bajnokok Ligája sikerrel zárta, ám egyelőre nehezen tud ráhangolódni csapatára a második regnálása alatt. Messi szerint a nagy elvárások mellett az elégedetlenség teljesen természetesen, főleg a korábbi sikerek árnyékában.
„Meglepőek a negatív hangok, de azok, akik már régóta benne vannak ebben a világban, tudják, hogy ez egy normális szituáció. Az emberek nagyon gyorsan elfelejtik azt, ami történt és amit a múltban elértek, és nap mint nap eredményeket követelnek. Zidane biztosan tudta, amikor visszatért, hogy a három megnyert Bajnokok Ligája már nem számít, és az első naptól fogva követelni fogják tőle a sikert.”
– szúrt oda finoman a madridiaknak a Barca gólvágója.
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…