A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
Lionel Messi a következőképpen értékelte csapata Atlético Madrid elleni vereségét a spanyol Szuperkupa elődöntőjében.
(Kép: as.com)
A katalánok első gólját jegyző argentin klasszis szerint különösen fájó a vereség, hiszen szerinte egyértelmű, melyik volt a jobb/jobban játszó csapat.
“Nem érdemeltünk vereséget, bár sajnos ez a lényegen már nem változtat.” – Idézi Messi meccs utáni szavait az As című sportnapilap.
“Kellemetlen helyzet. Jól játszottunk, sokkal jobban mint az Espanyol ellen, és végig éreztük, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Kontrolláltuk a találkozót, szinte végig támadtunk Erre 10 perc alatt valahogy fordítottak, kinyírtak bennünket. Úgy gondolom alapvető hibákat is vétettünk a góljaiknál, lényegében ajándékba adva azokat. “ – Folytatta a Barca 10-ese, megjegyezve még azért azt is, hogy bármennyire fáj ez a vereség, nem szabad vészharangokat kongatniuk:
“Mostanában nem játszottunk jól a La Ligában, bár igaz, így is vezetjük a tabellát. Ezen a meccsen már javult a játékunk. Mindannyian azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk.”
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…
Jelenleg pedig éppen ő hordja az ötös számot a hátán…