Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
A svéd klasszis pótlását keresi a Los Angeles-i együttes, és sajtóinformációk szerint már meg is van a kiszemelt, akiért komoly érdeklődést mutatnak.
Az LA Galaxy a Sevilla csatárát, Javier Hernándezt, ismertebb nevén Chicharitót szemelte ki magának, a nem rég az AC Milanba távozó Zlatan Ibrahimovic helyére. Az MLS-ben szereplő gárda szóvivője árulta el az ESPN-nek, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a spanyol csapattal, már csak a vételárban kell megegyeznie a két klubnak. A Sevilla 10 millió eurót szeretne érte kapni, amelyet picit megpróbál lefaragni a Galaxy.
A mexikói válogatott támadóval kapcsolatban megszólalt az együttes vezérigazgatója, Dennis Te Kloese is, aki az LA Times-nak kommentálta röviden az ügyet: “Ő [Hernández – a szerk.] megfelelő lenne számunkra. Komoly tárgyalásokat folytatunk érte.”
Chicharito is szívesen szerződne Amerikába, ugyanis nem jöttek be a számításai a Sevillánál, minden versenysorozatot figyelembe véve 17 mérkőzésen kapott lehetőséget, viszont ezeken mindössze 902 percet tölthetett a pályán, igaz így is 4 alkalommal sikerült betalálnia.
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!