A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
A Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 18 hónapra kölcsönvette Gedson Fernandest a Benficától.
A Sky Sports információi szerint a Benfica a West Hammel és a Tottenhammel is megegyezett Gedson Fernandes kölcsönadásáról (sőt, sokáig a Chelsea is képben volt), ám a játékos a Spurst választotta, ahol együtt dolgozhat honfitársával, José Mourinhóval. A portugál klub 130 millió eurós kivásárlási árat foglalt a 21 éves középpályás szerződésébe, de belátta, hogy ennyiért nem fogja tudni értékesíteni, ezért a kölcsönadás mellett döntött.
A Sky Sports és a BBC szerint, a Tottenham fizet a kölcsönvételért, majd 2021 nyarán opciós joggal végleg kivásárolhatja szerződéséből Gedson Fernandest – aki egyébként konfliktusba keveredett Bruno Lagével, a Benfica vezetőedzőjével – 50 millió euróért.
Gedson Fernandes a Benfica saját nevelésű futballistája, a 2018-2019-es idényben mutatkozott be az első csapatban. Az elmúlt másfél évben 53 tétmérkőzésen lépett pályára a Benficában, ahol három gólt szerzett. A portugál korosztályos válogatottakat is végigjárta, a felnőttválogatottban pedig kétszer lépett pályára eddig.
A 21 éves játékos a középpálya közepén érzi otthonosan magát, védekezőként és támadóként is bevethető. A Benficánál az elmúlt idényben robbant be remek szereléseivel és technikás játékával, ugyanakkor fizikálisan van némi lemaradása a Premier League-hez képest. A jelenlegi idényben viszont mindössze két bajnokin volt kezdő a portugál csapatban.
A Tottenhamnek szüksége van a középpálya megerősítésére, hiszen Moussa Sissoko térdműtét miatt három hónapra kidőlt.
🇵🇹 #BemVindoGedson 🇵🇹 pic.twitter.com/ZibMjeBCJG
— Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) 2020. január 15.
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!