A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A spanyol bajnokság 22. fordulójának zárómérkőzésén a Barcelona a Levante együttesét fogadta a Camp Nouban. A Barcelona jól játszott hazai pályán, hiába próbált bátran futballozni az elején az ellenfele. Végül Ansu Fati döntött, amihez azért kellett Lionel Messi zsenije is.
Bátran kezdett a Levante, és támadásokat is tudott vezetni a Barcelona ellen. A katalánok azért veszélyesebbek voltak, a 14. percben például Ansu Fati passza után Messi került helyzetbe, de a lövése centikkel elkerülte a kaput, ahogy pár perccel később Griezmann próbálozása is elgurult a bal kapufa mellett. A 29. percben nagyon közel járt a Barcelona a gólhoz, amikor Messi egy cselt követően eresztett el egy bombát távolról, de a kapus hatalmasat védett. Egy perccel később viszont már érkezett is a gól. Az argentin támadó tökéletes kiugratása után Ansu Fatinak már csak a hálóba kellett lőni. A 32. percben a 17 éves támadó ismét betalált, a passzt szintén Messi adta, ám a labda most a kapus lábai között jutott a hálóba. A Barca a játékrész végére már teljesen átvette az irányítást, de a szünetig már nem lőtt újabb gólt.
A második félidőben sem változott a játék képe, a katalánok továbbra is fölényben játszottak. Az 50. percben Messi egy szenzációs mozdulatsor után a kapu közepét célozta meg, de a védők bele tudtak lépni a labdába és tisztázni tudtak. A Levante első valamire való helyzete az 54. percben érkezett, ekkor Rochina reagált jól egy kipattanóra, de végül messze kapu fölé lőtt. A 67. percben azonban már Ter Stegennek kellett védenie, amikor Hernani kapásból tüzelt a léc alá. Messi azért nem állt még le, és a 75. percben Fernandeznek kellett bravúrral védenie az argentin jobb alsó sarokba tartó lövését. A Levantének a végére mégiscsak összejött a szépítés, amikor a 92. percben Rochina hatalmas erővel távolról ellőtte, a labdát pedig Ter Stegen sem tudta fogni.
Barcelona–Levante: 2-1 (2-0)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona) Vezette: Adrián Cordero Vega
Gólszerzők: Fati (30. 32.) ill. Rochina (90+2.)
Sárga lap: Pique (65.), Alba (65.) ill. –
Kiállítás:–ill. –
Barcelona: Ter Stegen, Alba, Lenglet, Pique, Semedo, Busquets, De Jong (Arthur, 80.), Rakitic, Fati (Puig, 87.), Griezmann (Sergi Roberto, 71.), Messi. Vezetőedző: Quique Setién
Levante: Fernandez, Miramon, Vezo, Postigo, Tono, Rochina, Melero (Hernani, 60.), Vukcevic (Bardhi, 80.), Campana, Morales (Mayoral, 60.), Roger. Vezetőedző: Paco Lopez
Szombat:
Granada-Espanyol: 2-1
Real Madrid-Atletico Madrid: 1-0
Mallorca-Valladolid: 0-1
Valencia-Celta Vigo: 1-0
Vasárnap:
Leganes-Real Sociedad: 2-1
Eibar-Betis: 1-1
Athletic Bilbao-Getafe: 0-2
Sevilla-Alaves: 1-1
Villarreal-Osasuna: 3-1
Barcelona-Levante: 2-1
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…