Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A német Bundesliga 21. fordulójának nagy rangadóján döntetlent játszott egymással a Bayern München és a RB Leipzig együttese, előbbi pályaválasztásával.
(Kép: Bundesliga Twitter)
Alaposan bekezdtek a bajorok a találkozón, az első 15 percben jóformán a lipcseieknek az is gondot okozott, hogy átlépjék a félpályát. Az óriási Bayern-fölény helyzetekben is megmutatkozott, ám ha kellett a védők vagy Gulácsi, ha már ők sem akkor Fortuna mentette meg a vendégeket.
Julian Naglelsmann csapata aztán ahogyan telt-múlt az idő, igazolta, hogy miért tartják idén már a bajnokság egyik favoritjának, hiszen rendezte sorait, és szervezett, a szilárd védekezésre építő futballjával alaposan megnehezítette a “rekordbajnok” dolgát.
A Bayern többet birtokolta a labdát, többet próbálkozott, ám Gulácsi Péteren ezen az estén nem lehetett kifogni. A magyar válogatott első számú kapusa két hatalmas védést is bemutatott a 90 perc során, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lipcseiek elvittek egy pontot az Allianz Arénából.
Csúcsmeccsnek indult, ám végül óriási taktikai csata lett belőle. A Bayern maradt a tabella élén, Gulácsiék pedig egy egységgel lemaradva, a a második helyen állnak.
FC Baryern München – RB Leipzig 0-0
München – Allianz Aréna, Vezette: M. Fritz
Sárga lap: Kimmich (57.) Pavard (93.) illetve Laimer (36.), Upamecano (50.)
Piros lap: –
Bayern: Neuer – Davies, Alaba, Boateng (Hernandez, 67.), Pavard – Kimmich, Thiago, Goretzka (Coman, 85.) – Müller, Lewandowski, Gnabry (Coutinho, 60.). Vezetőedző: Hanzli Flick
Lipcse: Gulácsi – Klostermann, Upamecano, Halstenberg, Angelino – Adams, Laimer – Sabitzer, D. Olmo (Schick, 69.) – Werner (Poulsen, 93.), Nkunku (Lookman, 82.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…