Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt, ki lesz a Barca új csatára – sajtóhír

A spanyol sajtó egybehangzó véleménye szerint akár órákon belül bejelentheti legújabb támadója szerződtetését a Barcelona csapata…

Több spanyol forrás mellett a katalán Sport nevű lap is megerősítette, hogy a Barcelona vezetősége úgy határozott, hogy sérült támadóit a Leganés csatárával, Martin Braithwaite-tel készül helyettesíteni, és rövidesen hivatalosan is bejelentésre kerülhet a szerződtetése.

Mint ismeretes, a Barca az átigazolási piac lejárta után veszítette el hosszabb időre Luis Suárez és Ousmane Dembélé szolgálatait, a szövetség pedig engedélyezte az új csatár igazolását a katalán óriásklub számára. Az elmúlt hetekben kis túlzással egy kezdőcsapatra való támadót hozott hírbe a sajtó a Barcelonával, közülük most már úgy tűnik, hogy a 28 éves dán támadó lehet a befutó.

Braithwate pályafutása során hazáján kívül megfordult Franciaországban a Toulouse és a Bordeaux együtteseiben, Angliában a másodosztályú Middlesbrough alkalmazásában szerepelt, több mint egy éve pedig már a legkisebb élvonalbeli madridi klub alkalmazásában állt. A Leganés színeiben múlt tavasszal négy, az aktuális szezonban pedig eddig már hat találatig jutott. A katalán sajtó értesülései szerint a kiszemelt három és fél éves szerződést készül kötni a Blaugranával.