Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk Gareth Bale finoman szólva sem egy közkedvelt személy a Real Madridnál, már ami a madridi médiát és a szurkolókat illeti. Ennek ellenére már nem először fordul elő, hogy “megvédik”.
Most éppen a királyi gárda brazil klasszisa Casemiro mondta el a véleményét Baleről és a körülötte (sokszor) kialakuló helyzetről és kritikákról:
“Én Gareth egyik védelmezője vagyok, mivel ő egy fantasztikus játékos.”
“Az emberek egyfolytában csak a rossz dolgokat mondják róla és arról ahogy pályán kívül viselkedéséről, de a jó dolgokat vele kapcsolatban sohasem említik meg. Például azt, hogy ő lőtte nekünk a győztes gólt ami kupagyőzelmet ért.”
Egy biztos, Bale ahogy az elmúlt egy évben folyamatosan a kritikák kereszttüzében van és úgy fest ezen szinte semmi nem tudna változtatni. Azonban hozzátartozik a történethez, hogy idén (is) messze elmarad a csúcsformájától, ráadásul nem véletlen, hogy a Real Madrid már sokadik alkalommal próbált rajta túladni, sikertelenül.
A walesi klasszis az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve eddig 17 mérkőzésen lépett pályára ezeken pedig “csak” 3 gólt és 2 gólpasszt jegyezett, ami egy ilyen “kaliberű” támadótól nem túl “acélos” teljesítmény.
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…