39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Alig két héttel az eddigi sérülését követően ismét megsérült a Real Madrid és a belga válogatott sztárja, a Chelsea-től megszerzett Eden Hazard. A korábbi londoni kedvenc az eddig is sok problémát okozó jobb bokája miatt hagyhatja ki jó eséllyel a szezon hátralévő részét.
Ugyan eddig nem túl sok mindent tett le az asztalra Eden Hazard, mégis könnyen lehet, hogy sérülése a Real Madrid áhított bajnoki címébe kerülhet. A belga légióst tegnap a Levante elleni meccsen le kellett cserélni, lévén egy belépőt követően fájlalta az érzékeny jobb bokáját.
Természetesen a „Királyiaknál” mindenki azonnal a legrosszabbra gondolt, és bizony igazuk is lett. A mai vizsgálatok szerint Hazard jobb szárkapocscsontja a bokája felett törést szenvedett, ezzel pedig jó eséllyel véget is ért az idénye.
Hazard esetében így már nem is az a kérdés, hogy játszhat-e a Real elkövetkezendő fontos meccsein (BL-nyolcaddöntő a Manchester City ellen, illetve egy hét múlva El Clásico), hanem hogy ott lehet-e az idei Európa-bajnokságon a belga válogatottal?
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…