Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Antonio Conte nem tud leállni és még több játékost hozna el a Premier League-ből az Interhez. Komoly terveket szövögetnek Milánóban.
Nem győzzük követni a híreket, hogy épp melyik játékosokat szeretné megszerezni Angliából Conte. Legutóbb a Spurs védője, Jan Verthongen merült fel, most pedig a Chelsea két szárnyvédője került a célkeresztbe.
Utóbbi kapcsán viszont meg kell említeni, hogy hiányposztról beszélünk az Internazionale esetében – ugyanakkor Conte rendszerében ez az egyik legfontosabb pozíció. A szezont még Asamoah és Candreva kezdte szárnyvédőként a 3-5-2-es formációban, ám sérülések hátráltatták őket és már mindketten bőven 30 fölött járnak már – hosszú távon nem lehet rájuk alapozni. Épp ezért a télen érkezett átmeneti megoldásként Ashley Young a Manchester Unitedből, valamint Birghi és Moses kölcsönbe a szezon végéig.
A nyártól tehát bőven lesz majd megoldandó feladat ezen a poszton a keret kialakításánál, amihez Conténak két jelöltje is van. Marcos Alonso az egyik és Emerson Palmieri a másik. Igazából egyikük sem tűnik elérhetetlennek, relatíve vállalható áron (mondjuk 30 millió körül) meg is lehetne szerezni valamelyiküket akár. Az olasz tréner pedig mindenképpen szeretné egyiküket a csapatában tudni.
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…