A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A BL-beli halasztások mellett immár készpénzként vehető, hogy a nyárra tervezett Európa-bajnokságot is el kell tolni egy évvel, és erről az UEFA rövidesen döntést fog hozni…
Az UEFA jövő keddre videokonferenciát szervez az 55 tagállam részvételével. A szövetség közleménye szerint a fő téma a koronavírus miatt kialakult helyzet egységes kezelése lesz. Az egyeztetésen közös döntést hoznának a nemzeti bajnokságokra és a nemzetközi kupasorozatok várható felfüggesztéséről és szóba fog kerülni a nyári Európa-bajnokság megrendezése is.
A francia L’Équipe immár arról ír, az egyeztetés lényegében formális lehet, az UEFA bizottságain belül ugyanis már elhatározták, a WHO által világjárványnak minősített koronavírus miatt nem kockáztatnak, inkább elhalasztják az egész tornát: 2020 helyett így 2021-ben rendezhetik meg a kontinensviadalt.
A tervek szerint amennyiben nyárra normalizálódik az egészségügyi helyzet, be tudnák fejezni a most félbeszakításra került/kerülendő nemzetközi bajnokságokat, ősszel pedig már indulhatna az új évad csúszás nélkül, jövő nyáron pedig jönne az Európa-bajnokság…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…