Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Saját bevallása szerint is már a pályafutása befejezése utáni életére készül Gareth Bale. A walesi szélső ugyanis már a második, saját tulajdonú bárját igyekszik megnyitni Cardiffban. És míg az első vendéglátóegység fő motívuma a futball volt, addig most a golf lesz a középpontban.
A Real Madrid keretében bár időről időre találhatunk olyan játékost, akinek a hozzáállása, vagy a balszerencsés produkciója könnyű célponttá teszi, Gareth Bale-nél valóban lehetetlen komolyabb céltáblát felkutatni.
A walesi szélső a hullámzó teljesítményével, a vélt, vagy valós, de mindenképp eltitkolt spanyol nyelvtudásával, a golfmániájával már jó pár szurkoló dühét kiváltotta a Real Madridnál.
Úgy látszik, hogy a 30 éves Bale nem ijedős fajta, ugyanis figyelmét a golf felé fordítja. Igaz, a koronavírus miatta kényszerszünetben ezt most meg is teheti. Az egykori Spurs-tehetség ugyanis Par 59 néven nyit golfos témájú bárt. Ez már a második ilyen jellegű „üzlete” lesz Bale-nek, aki Eleven’s néven már futtat egy egységet.
A Par 59 Cardiff központjában nyílik majd meg, egy épület alagsorában. Több mini-golfpályával rendelkezik majd, és a betérek kedvükre, természetesen bármiféle tagsági nélkül játszhatnak, ehetnek, ihatnak majd.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…