A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
A La Liga elnöke, Javier Tebas a minap abszolút pozitívan nyilatkozott a spanyol bajnokság szüneteltetését tekintve.
Semmi kétségem afelől, hogy be fogjuk fejezni a bajnokságot. Dolgozunk a határidőkön. Sok mindent írnak a sajtóban: Áprilisi, májusi, vagy még későbbi kezdésről.” – Idézi a Marca című madridi sportnapilap a sportvezetőt.
“Megvárjuk az UEFA (keddi) álláspontját, hiszen egy általános problémával nézünk szembe. Sok országhoz hasonlóan nekünk is megvan a kellő tapasztalatunk ahhoz, hogy megbirkózzunk ezzel a feladattal. Nézzék meg, Kínában már a hétvégén újraindulnak bizonyos sportesemények. Ez időbe fog telni, de bízunk abban is, hogy Kínával ellentétben a járvány lefolyása Spanyolországban rövidebb lesz.” – Így Tebas, aki szerint az sem jelenthetne problémát, ha mondjuk a nyáron kellene befejezni a szezont.
“Az is egy opció, hogy augusztusban érne véget a bajnokság. Ezt az eshetőséget is megvizsgáltuk már, és még fogjuk is. Az, hogy egyes labdarúgók jelenlegi szerződése június 30-án lejár, nem jelenthet problémát ez esetben.” – Fogalmazott a liga elnöke.
Kívánjuk, hogy igaza legyen, és minél előbb útjára indulhasson a labda nem csak Spanyolországban, egész Európában, hiszen az egyben azt is jelentené, hogy sikerült megfékeznünk, felülkerekednünk a koronavírus-járványon!
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…