Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
A német rekordbajnok első embere szerint teljesen átfog alakulni a futball világa.
A Bayern München elnöke, Herbert Hainer, akit novemberben neveztek ki Uli Hoeness helyére, úgy gondolja, hogy a játékospiac zuhanni fog, ugyanis a csapatoknak kevesebb bevétele lesz, így kevesebbet tud játékosokra kiadni. Emellett még azt is elárulta, hogy bizakodó a csapat anyagi helyzetét illetően.
“Nyilvánvaló, hogy változásokra kell számítani. A játékosárak lejjebb fognak menni, mivel az egyesületek bevételei csökkenek, ezáltal kevesebb pénz lesz mozgásban. A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt a horribilis transzferárak még vállalhatatlanabbak lesznek a klubok számára, mint amennyire eddig is voltak.”
“Feszélyezett a helyzet, a klubok jelenleg a túlélésért küzdenek. A Bayern is jelentős financiális kihívások elé néz, de a mi egyesületünk nagyszerűen van felépítve, és minden egyes nap azon dolgozunk, hogy nagyobb kár nélkül átvészeljük ezt az időszakot” – nyilatkozta a 65 éves Hainer.
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!