Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Évek óta halogatja legnagyobb értékének eladását De Laurentis, aminek több tízmilliós következménye lehet – most úgy tűnik, muszáj lépnie.
Kalidou Koulibaly már évek óta a világ legjobb védői közé tartozik, ám Nápolyban viszonylag kevés lehetősége volt trófeákat nyerni. Több komoly klub is érdeklődött már iránta, de olyan borsos ára volt, hogy nem került el Olaszországból. Eddig.
A koronavírus helyzet komoly anyagi gondokat okozhat a Napolinak, amely ráadásul BL-indulással sem feltétlenül számolhat. Kell nekik a pénz. Adja magát, hogy ezúttal értékesítsék Koulibaly-t – ám így kevesebbet kell kérniük érte, mint amit mondjuk tavaly kaptak volna.
Az angol sajtó arról számolt be, hogy a Liverpool már felvette a kapcsolatot a Napolival és megkezdik a tárgyalásokat az átigazolás részleteivel kapcsolatban. Belegondolni is hátborzongató, milyen párost alkothatna Koulibaly a Vörösök ugyancsak kiváló védőjével, Van Dijkkal. A Pool számára ez azért is lenne fontos, mert szeretnének megválni Matiptól, aki az utóbbi időben a kispadra szorult.
Eddig a Manchester United tűnt a favoritnak Koulibaly kapcsán. Solskjaer együttese nem véletlenül szeretné erősíteni a hátsó alakzatát, nekik nagyobb szükségük lenne a szenegáli játékosra. Most rajtuk a sor, hogy élesben is beszálljanak a versenybe a világklasszis védőért.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…