Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A jelenleg a Bundesligában szereplő csatár álma a Serie A volt, de nagyon vonzó számára az angol bajnokság, ahol szívesen rúgná a bőrt majd egyszer.
Az AS Roma támadója, Patrik Schick, aki jelenleg a RB Leipzignél szerepel kölcsönben az idény végéig elárulta, hogy nagyon szeretne a Premier League-be szerződni, ugyanakkor mindig is a Serie A volt az álma. Emellett elmondta még, hogy jelenleg a Lipcse játékosa és mindent megtesz a német csapatért, valamint elárulta, hogy mely csapatok vették még fel vele a kapcsolatot mielőtt Gulácsi Péter csapattársa lett.
“Az álmom mindig is az olasz bajnokság volt, de nem hazudok, számomra nagyon vonzó a Premier League és szeretném kipróbálni magam. Ugyanakkor a RB Leipzig kiváló választás volt. Felvette a kapcsolatot velem a Dortmund és a Leverkusen is Németországból, Angliából pedig a Crystal Palace és az Everton keresett meg, míg Spanyolországból a Valencia szeretett volna szerződtetni. Az érzésem mégis az volt, hogy a Leipzig akart engem a legjobban, ezért választottam őket, és emellett imádom Nagelsmann stílusát” – nyilatkozta a cseh válogatott támadó, Schick.
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU