Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Vélhetően olvasóink közül is a legtöbben Diego Simeonéval azonosítják az Atlético Madrid jelenkori sikereit, pedig az első nagy trófeájukat 2010-ben nyerték a “matracosok”.
A korábbi Atleti-tréner, Quique Sánchez Flores, nem kisebbítve a Simeone-faktor jelentőségét, meg is jegyezte, hogy némi érdeme azért neki is van abban, hogy a klub újra a siker útjára léphetett.
Az 55 esztendős spanyol tréner megjelölése szerint ugyanis a 2010-es Európa-liga döntőjének megnyerésével (2:1 a Gera Zoltánnal felálló Fulham ellen – a szerk.) vette kezdetét a klub felemelkedése (Diego Simeone a hamburgi El-döntő idején (2010. május 12-én) éppen klub nélküli szakember volt – a szerk.).
“Hihetetlen este volt! Sok hullámvölgyön és -hegyen át kellett esnünk a döntő megnyeréséig. Tudtuk, hogy szükségünk van valami különlegesre, amely fellendítheti a csapatot!” – Fogalmazott Sánchez Flores a madridi Marcának adott legutóbbi interjújában.
“A szurkolók is nagyon vágytak már arra, hogy a klub újra sikeres legyen, és trófeákat nyerhessen! Mindenkit egy cél vezérelt! Sok szurkoló még csak át sem élhette, hogy milyen is trófeát nyerni! Újra nagy klub lett az Atleticóból!” – Folytatta a jelenleg klub nélküli szakember.
“Két olyan fantasztikus csatárral a sorainkban, mint Diego Forlán, vagy Sergio Agüero éreztük, hogy eljön a mi időnk. Csak idő kérdése volt! Elől nagyon, de nagyon jók voltunk, hiszen Forlán és Agüero mellett olyan futballistáink voltak, mint Simao (Sabrosa), (José Antonio) Reyes, és (José Manuel) Jurado; de megvoltak a az igazán tehetséges fiataljaink is. David de Gea és Alvaro Dominguez már bontogatta a szárnyait, egy évvel később pedig eljött Koke nagy lehetősége… A sikerhez vezető utat kiköveztük.” – Tette még hozzá Sánchez Flores.
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”