A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Korábban már bejelentette, hogy elhagyja a Polgárokat, ám most úgy néz ki, hogy egy kis időt még eltöltene a csapat kötelékében a legendává avanzsáló David Silva.
2010 nyarán csatlakozott a manchesteri alakulathoz David Silva. Azóta 424 mérkőzésen 74-szer talált a hálóba és 137 gólpasszt is kiosztott. A középpályással 4 bajnoki címet, 2 FA-kupát és 5 Ligakupát nyert a City. Tervei szerint ez lett volna az utolsó szezonja az égszínkék gárdánál, ám a jelenlegi helyzetben lehetséges, hogy mégsem júniusban távozik.
A legfrissebb sajtóhírek szerint sor kerülhet arra, hogy Silva egy rövidtávú szerződést még aláír a csapattal, ugyanis szeretne egy utolsó kísérletet tenni a Bajnokok Ligája trófea elhódítására. A jelenlegi tervek alapján a BL idény talán augusztusban folytatódhatna a nyolcaddöntők befejezésével.
A Manchester Cityre is vár még egy mérkőzés a nyolcaddöntős szakaszból, aminek jó helyzetből futhatnak neki. Az első felvonást még február végén a Real Madrid otthonában tudták megnyerni 2-1-re Silváék.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!