Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Frenkie De Jong legutóbb a katalán Sport című napilapnak nyilatkozott a visszatérésről.
“Az eltelt két-három hónap borzasztóan hosszú idő, főleg úgy, hogy általában 2-3 hetet szoktunk pihenni, mondjuk a bajnokság végeztével.” – Idézi a Sport a holland középpályást.
“Hiányzott az edzés, hiányoztak a társak, és elmondani sem tudom mennyire hiányzott már a futball… a rondók (A Barca edzéseinek egyik alapvető gyakorlata – a szerk.). Még ha külön is, de jó érzés elkezdeni az edzéseket. Mindannyian elvégeztük otthonra előírtakat, így most már csak vissza kell szereznünk a korábbi erőállapotunkat. Azt hiszem mindenki jól érzi magát, jó úton haladunk, remek hangulatban.” – Folytatta De Jong, majd megjegyezte azt is, hogy azért örül annak, hogy nem siettetik a visszatérést.
“Jól érzem magam, ugyanakkor még nem állok készen a meccsekre. Minden játékosnak szüksége van most pár hét felkészülésre, főleg a csapatedzésekre. Amennyiben ezekkel megleszünk, kezdődhet is a bajnokság!” – Így a 23 esztendős középpályás, akinek gondolatai talán minden játékosra kivetítve érvényesek ezekben a napokban
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…