Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
2017 novemberében kapott utoljára szerepet az angol válogatottban Joe Hart. A 33 esztendős játékos azonban úgy érzi képes még arra a teljesítményre, ami alapján tagja lehetne a nemzeti együttesnek.
Joe Hart meghatározó tagja volt a felemelkedőben lévő Manchester Citynek, ahol 2010 és 2016 között közel 350 mérkőzésen védte a kaput. Pep Guardiola érkezésével azonban háttérbe szorult. Előbb a Torinónak, majd a West Hamnek adták kölcsön, később pedig a Burnley igazolta le Hartot. A kapus teljesítménye nem volt igazán meggyőző, így már 2,5 éve a válogatottban sem szerepelt.
A Premier Leagueben is utoljára 2018-ban a Boxing Dayen kapott szerepet, amikor 5:1-re kikaptak az Evertontól. Hart éppen ezért szeretne új kihívások után nézni, amelynek érdekében a PL-t is kész elhagyni:
Nyitott vagyok bármire, csak a legmagasabb szinten szeretnék játszani. Úgy érzem, hogy Angliában ezt már nem tehetem meg. Ha nem értem volna el ennyi mindent a Premier Leagueben, talán nem lennék kész a váltásra. Ne értsenek félre, szívesen maradnék Angliában is. Úgy gondolom még képes vagyok a top szinten teljesíteni.
Hart szerződése ezen a nyáron lejár a Burnleynél. Reméli, hogy még Premier League csapatok is megkeresik a nyáron, de ha ez nem történik meg, akkor mindenképp más élvonalbeli pontvadászatban szeretné kipróbálni magát
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…