Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Olaszországban nem nézik jó szemmel a káromkodást a mérkőzéseken, és ahogy a példa is mutatja, komoly büntetésre számíthatnak azok, akik nem figyelnek oda arra, amit mondanak.
Bestemmie e bestemmiatori #Fiorentina #Iachini #Caceres https://t.co/LvadJXMghH
— Fiorentinanews.com (@Fiorentinanews) June 23, 2020
A Fiorentina urugayi védője, Martin Caceres, valamint Giuseppe Iachini vezetőedző még hétfőn kapott piros lapot az 1-1-re végződő Brescia elleni bajnoki mérkőzésen. A Serie A fegyelmi bizottságának keddi ülésén azt is figyelembe vették a döntéshozók, hogy istenkáromlás miatt büntette őket a játékvezető, aki ezt a jegyzőkönyvében is megemlítette. Éppen ezért Iachinit egy, Cacerest pedig két mérkőzésre tiltották el.
Olaszországban az istenkáromlás a káromkodások legsúlyosabb fajtája, és mivel a zárt kapus mérkőzéseken mindent jobban lehet hallani, a megszokottnál több büntetés várható a Serie A-ban nem megfelelő szóhasználat miatt.
A firenzei játékosok közül Federico Chiesa sem játszhat szombaton a Lazio ellen, mert hétfőn megkapta ötödik sárga lapját.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…