Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
Az Ágyúsok a Kalapácsosok fiatal angol válogatott játékosával erősítenék meg keretüket a nyár folyamán, amennyiben az első számú célpontról lemaradnak.
A Sky Sports értesülései szerint az Arsenal a West Ham United védekező középpályását, Declan Ricet próbálják szerződtetni a következő átigazolási időszakban, de csak akkor, ha nem sikerül leigazolni az Atlético Madridtól Thomas Partey-t. Csak ennek következtében jöhet képbe a hétszeres angol válogatott játékos..
A 21 éves angol válogatott játékos a kiesés ellen küzdő együttesben is remekül teljesít, kiválóan megtudja szűrni a középpályát, de a támadásokban is sokat tud segíteni.
Rice a Chelsea korosztályos csapataiban nevelkedett, majd 14 évesen igazolt a West Hamhez, ahol végigjárta a ranglétrát és végül az első számú csapat kirobbanthatatlan tagja lett. A kontraktusát az elmúlt nyáron hosszabbította meg, így az Ágyúsoknak alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk, ugyanis 50 millió eurót kérne érte bajnoki riválisa. Az Arsenal viszont 40 millió eurót szánna a transzferre.
A fiatal angol középpályás a Kalapácsosok színeiben összesen 103 tétmérkőzést játszhatott, amelyeken 2 gólt és 3 gólpasszt osztott ki.
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…
“Corner taken quickly… Origi!”
Ma este eldől, hogy a PSG vagy a Borussia Dortmund jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe…